Féljek vagy ne féljek? ......

*Dina szemszöge*

El akarok menni! Nem bírom tovább. Félek. Nem merek kimenni a szobából. Mi van, ha Lara csak úgy kiugrik a sarokból és leszúr egy konyhakéssel? Mert megteheti. Hisz fogva tart minket. Se ki, se be. Nem gondoltam volna, hogy az én kishúgom ilyenre képes. Én voltam az egyetlen személy, aki hitt benne és tessék. Csalódnom kellett benne. Nem vagyok se szomorú se vidám. Inkább ideges. És érzem, hogy megemészt a félelem. Borzalmas, azaz érzés mikor az ember tudja, hogy itt a vég. Talán könnyebb lenne, ha én végeznék magammal? Nem lenne olyan fájdalmas. NEM! Nem hagyhatom itt a testvéreimet. Együtt kell, legyőzünk, a gonoszt ki Lara testében lakozik. Mint ha egy ördög szállta volna meg kis testét. Vajon mit értett avval, hogy ez az egész egy játék? És vajon tényleg lesz nyertes vagy vesztes? De addig se ölhetek itt tétlenül Liam ágyán. Idegesít, hogy nem tudok segíteni senkin! Még magamon se.

-        - NE! Könyörgöm ne! – hallottam egy sikítást és a szívem hevesebben kezdett dobogni. Reflexből felkeltem az ágyról és a hang után szaladtam. Óvatos léptekkel haladtam a hang irányába. Felkaptam a szekrényről egy esernyőt (tudom nem hatásos) és benyitottam a fürdőbe. Senki nem volt ott. Ez különös. Pedig megmernék rá esküdni, hogy innen jött a hang. Lassan leeresztettem a kezemet és felkapcsoltam a villanyt. A tükör ugyan olyan maszatos volt. És már tudtam ki vére szárad rajta. Hát az anyukámé. El se hiszem, hogy Lara megölte! Hogy tehette? Halk léptekkel közelebb mentem a mosdóhoz és bele néztem. Dugig volt vérrel. Annyira megijedtem, hogy hátra ugrottam. Nem ez nem lehet! Lara megint ölt. Miért teszi? A hideg végig futott a hátamon. Vajon melyik volt? És ha csak kínozta meg se ölte? Óvatosan végig húztam az ujjamat a mosdó kagyló szélén majd megszagoltam. Biztos akartam lenni abban, hogy ez igazi vér. És igen! Hirtelen megmozdult a zuhanyfüggöny és azt hittem a szívem áll le. Egy percig csend volt majd valaki elkezdett énekelni. Az esernyőt szorosabban kezdtem szorítani és elindultam a zuhanyzó felé. Lassan megfogtam az anyagot és egy nagyot rántottam rajta. A látványtól az esernyőt eldobtam és a kezeimet az arcom elé kaptam. Könnyeim folyni kezdtek és nem hittem a szememnek. Lizi feküdt a kádban és rajta ült Lara. Épp varrta össze a száját. Lizi még mindig élt. És látszott rajta mennyire fáj neki.

-         Dina? Már vártalak. – emelte fel lassan Lara a fejét.

-         E – e – engem? – nyöszörögtem.

-         Igen téged. Tudod, nem csak neki kell szenvednie. – mutatott Lizire majd vissza rám. Lizi könnyei csak úgy folytak épp úgy, mint az enyém. Próbált kiszabadulni, de nem tudott. Lara oda kötözte, valahogy amit én se tudok, hogy hogyan csinálhatta.

-         Miért teszed ezt? – kérdeztem remegő hangon és egy lépést hátráltam.

-         Te nem tudod, hogy én min mentem keresztül. Küzdtem az élettel. Aludni sem tudtam! És most mindent visszaadok nektek! – nevetett és kiugrott a kádból.

-         De miért varrtad össze a száját? – nyeltem egy nagyot.

-         Túl sokat beszélt. És meg akart ölni. Csak sajnos ez nem sikerült. – nevetett tovább. Ez miért nevetséges? Inkább szomorú vagy ijesztő.

-         Velem mit fogsz csinálni? – kérdeztem és már a küszöbön álltam.

-         Az meglepetés lesz. – röhögött.

-         Soha nem fogsz elkapni. – mondtam és becsaptam előtte az ajtót. Szaladtam. Nem tudom hova csak szaladtam. Túl nagy ez a ház! Hirtelen megfogta valaki a kezemet és berántott Lara szobájába. A számat befogta én, meg akár hogy próbáltam szabadulni nem ment.

-         Nyugi Liam vagyok. – súgta a fülembe, és levette a kezét a számról.

-         Mit keresel itt? – érdeklődtem.

-         Lara elől menekülök. – suttogta.

-         Én is. – motyogtam. – Lizit fogva tartja.

-         Tessék? – nézett rám Liam rémülten.

-         A kádban ültek és Lara épp Lizi száját varrta össze. – hadartam el.

-         Mi? De miért?

-         Mert túl sokat beszélt. Liam én ezt már nem bírom! Mi lenne, ha egymással végeznénk? – haraptam a szám szélébe.

-         Te csak viccelsz ugye? Küzdenünk kell! Nem adhatjuk fel. Lehet, hogy te már nem akarsz élni, de én még igen. Fiatal vagyok a halálhoz. És tudom, hogy nincs itt a vég! Csak okosnak kell lenni. – morogta Liam.

-         De bármelyik pillanatban belénk szúrhat egykést. Hát nem érted?

-         Dina inkább te nem érted! Lara csak játszik velünk.

-         Mi az, hogy játszik? Szerintem meg nagyon is komolyan gondolta azt, hogy az egyikünket hagyja csak életben!

-         Nem! Mindenkit életben hagy. Hisz ha sorra l meg minket nem marad játéka.

-         Tessék?

-         Figyelj! Egy gyerek akkor van el, ha van játéka nem? És ha most mindenkit kinyír, nem marad semmi. Lara nem ilyen egyszerű, ahogy te gondolod.

-         De nem is olyan bonyolult, ahogy te gondolod? Akkor miért ölte meg anyát? – sírtam.

-         Ez egy jel! Azt mutatja, hogy megmeri tenni. De hidd el nem fog minket bántani.

-         Liam miért vagy te ennyire biztos ebben? – néztem a szemeibe.

-         Igen Liam. Miért vagy te biztos abban, hogy nem foglak kinyírni! – szólalt meg egy hang a hátunk mögött. Mind a ketten egyszerre a fordultunk meg. Lara állt előttünk egy késsel a kezében amiről folyt a vér.