Sikítás...

*Dina szemszöge*

Liam megfogta a kezemet és elrántott a mosdótól, és egészen Lizi szobájáig húzott. A félelemtől a lábaim elkezdtek remegni és újra folyni kezdtek a könnyeim. Félek! És már nem bírom! Liam berontott a szobába majd elengedte a kezemet és Lizihez rohant.

- Nyugi kiszabadítalak valahogy. - térdelt le elé Liam mire Lizi hevesen kezdett bólogatni. -Dina hogy segítsek rajta? - nézett rám Liam.

- Ollóval el tudjuk vágni a kötelet. - motyogtam, és a szekrényhez siettem. Egy rántással kinyitottam a fiókot és gyorsan elkezdtem turkálni a papírok között.

- Na meg van az olló? – fordult felém Liam mire én kivettem és oda adtam neki.

- De siess! – mondtam mire bólintott egyet és elkezdte szétvágni a vörös kötelet Lizi kezeiről. El nem tudom képzelni, hogy az ÉN húgom ölte, volna meg az anyámat. Mármint ez lehetetlen, hisz egyedül Liamet és Lizit nem bírta. De Lara nem az a fajta, aki csak úgy simán gyilkol. Kell valami indok, de az a baj hogy sehol sem találom. Igen anya is hanyagolta egy kicsit, de azért szerintem nem ölne meg senkit. Az a baj hogy Lara fejével se lehet gondolkodni mostanában.

- Hú, köszi Liam. – ült fel az ágyban Lizi és a vörös kezeit kezdte dörzsölni.

- Nagyon szívesen. De szerintem öltözzünk fel gyorsan és menjünk el Larához, hogy Dina végleg megnyugodjon. – utasított minket Liam mire én kiviharoztam a szobából. Mi, az hogy végleg nyugodjak meg? Én és a megnyugvás ebben a pillanatban! ? A szívem majd kiugrik, a helyéről annyira ideges vagyok és még a kezeim is megfagynak. Gyorsan megmostam az arcomat egy kis hideg vízzel majd felöltöztem.

- Kész vagy Dina? – nyitotta ki Liam az ajtómat.

- Igen. – válaszoltam halkan és elindultam vele lefelé a lépcsőn.

- Na végre. Menjünk már! Én kinyírom azt a hülye gyereket. – mérgelődött Lizi.

- Ne beszélj így róla! Tudod, hogy beteg és akkor te még fokozod. Hát ehez csak gratulálni tudok. – kiabáltam vele és elkezdtem tapsolni.

- Dina te csak állj le mert te se foglalkoztál vele olyan sokat. És tudom, hogy te is arra gondolsz, hogy Lara ölte meg anyát. – kiabált már Lizi is.

- Nem érdekel, hogy te mit tudsz vagy mit nem. De ha őszinte akarok, lenni már te se érdekelsz. Mindig mindenki ellen, vagy és ha néha egy pillanatra a tükörbe néznél, észrevennéd, hogy milyen egy szemét egoista lény vagy. – mondtam ki egy levegőre.

- Kit érdekel a te véleményed ebben a percben? – nézett rám lesajnálóan.

- Na, jó tudod mit. Amint ez az ügy lezáródott a büdös életben nem jövök vissza. – fújtam ki a levegőt.

- Felőlem. Úgy se hiányoznál senkinek. – rántotta meg a vállát. Na, mondhatom ez nagyon jól esett. Nem elég hogy ki vagyok borulva akkor még ez a nőszemély is rá tesz egy lapáttal.

- Na jó! Szerintem ezt itt hagyjátok abba és inkább induljunk el. – vette fel Liam az eső kabátját majd a zárba rakta a kulcsot és próbálta elfordítani, de nem ment. Megpróbálta még egyszer, de reménytelen.

- Mi a baj? – kérdeztem halkan.

- Beragadt. – nyelt egy nagyot Liam.

- Tessék? – kérdezte Lizi. – Nem az nem lehet! Ki volt kint utoljára? – kérdezte idegesen mire én a remegő kezemet a magasba emeltem. – Ez remek. – forgatta a szemeit. – Biztos az okos bele törte a zárba a kulcsot.

- Te barom! Akkor Liam be se tudná dugni a kulcsot! – motyogtam.

- Na, most már tényleg fejezzétek be. Nem így kell viselkedni! Tudtommal már felnőtt emberek vagytok.  Talán Lara miattatok lett ilyen amilyen. – üvöltött már Liam is.

- Maga csak ne dumáljon szenyor tökély. Nem én tagadtam le a húgomat. – mondta Lizi.

- Ha megtehetnéd te is letagadnád. – hajtotta le Liam a fejét.

- Inkább valahogy jussunk ki! – löktem el Liamet az ajtótól és elkezdtem ráncigálni. Nem lehet igaz, hogy nem nyílik! Reggel még működött.

- Így csak elrontod. – rázta a fejét Lizi.

- Na jó elegem van. Én most szépen felmegyek a szobámba. – mondtam majd a hajamat hátra söpörtem és felmentem a szobámba. Szépen lassan kinyitottam az ajtót és amint az ágyamra pillantottam kénytelen voltam sikítani egyet. A lábaim megremegtek és lerogytam a földre. Arcomat tenyerembe temettem és elkezdtem bőgni. NEM BÍROM! Félek!

- Mia a baj? – lihegett Liam. Gondolom szaladtak mikor meghallották kétségbe esett sikításomat. Én erőtlenül az ágyra mutattam. Egy hang nem jött ki a torkomon. Ez nem lehetséges! Hisz mikor kijöttem a szobámból még nem hevert itt! Vagy még is?

- Hogy került ez ide? – rohant az ágyamhoz Lizi. – És miért vizes a teste?

- Na, jó valahogy el kell tüntetni. – mondta Liam és felsegített a földről.

- Várj itt egy boríték! – húzott elő Lizi a test ruhája alól egy ázott borítékot.

- Bontsd fel! – parancsolt rá Liam. Lizi megrázta a borítékot, hogy lejöjjön a vízról majd szépen lassan felbontotta.

- Gyorsabban! – mondtam szinte már könyörögve.

- Nyugi már.

- Ne mond nekem, hogy nyugi már mikor abszolút nem tudok megnyugodni. – kezdtem el megint sírni mire Liam elkezdte a hátamat simogatni.

- Ó te magasságos ég. – mondta Lizi miközben magában olvasta a sorokat, ami a vizes papírra volt írva.

-  Na, mond már. – mondtam.

Sajnálom hogy ilyen késve hoztam a következő részt. Sajnos ez nem lett olyan ijesztő mint amire számítottam...mind1. De mindenkit arra kérnék hogy ne csak annyit írjatok hogy "hozd a kövit " meg ilyesmi, hanem szépen fejtsétek ki a véleményeteket pár mondatban:)